A mágnescsíkok leggyakrabban a fizetési és azonosító kártyák - jellemzően hitel- és betéti kártyák - hátoldalán találhatók. Olyan adatokat tartalmaznak, amelyek akkor olvashatók le, amikor a kártya csíkos részét áthúzzák a kártyaolvasón.
A mágnescsíkok általában egyetlen PVC (polivinil-klorid) rétegből állnak, amelyet apró mágneses gyanta részecskék borítanak. Az adatok írása és tárolása a mágnescsíkokban a részecskék mágnesességének módosításával történik, egyedi bitsorozatot alkotva. Ez a szekvencia később egy speciális eszközzel való fizikai érintkezés (pl. „áthúzás”) révén olvasható, amely értelmezi azt. Mivel az információ a mágnescsíkok fizikai felépítésébe van írva, az nem módosítható.
A mágnescsíkokat elsősorban kártyákon helyezik el. Vannak nemzetközileg meghatározott szabványok, amelyeknek a kártyáknak meg kell felelniük ahhoz, hogy támogassák ezt a technológiát. Ezek a szabványok a méretre, a rugalmasságra, a mágnescsík helyzetére, a mágneses jellemzőkre és az adatformátumokra vonatkoznak.
A mágnescsíkokat leginkább a pénzügyi kártyákon használják. Azonban közvetlenül egy értékes tárgyon is alkalmazhatók (amennyiben a fizikai jellemzők és a használati feltételek lehetővé teszik), hogy garantálják annak eredetiségét és nyomon követhetővé tegyék (pl. a vásárlóknak nyújtott értékesítés utáni szolgáltatásként).
Ha a csík fő célja a biztonság garantálása, akkor a csíkot lehetőleg közvetlenül (és elválaszthatatlanul) a termékre kell felhelyezni.
Ha kártyákat szeretne használni a mágnescsíkok termékekhez való társítására, akkor nem kell változtatnia a gyártási folyamaton.
Ha azonban mágnescsíkot szeretne közvetlenül a termékéhez rendelni, akkor a gyártási láncban speciális változtatásokat kell végrehajtania.
Mivel ez a technológia annyira jól bevált és elterjedt, a bevezetésével járó költségek nem magasak.