Jogi nyilatkozatok
A WEBOLDAL HASZNÁLATÁVAL ÖNMAGÁRA NÉZVE KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰNEK FOGADJA EL A JELEN FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEKET. AMENNYIBEN AZ ITT ISMERTETETT BÁRMELY FELTÉTELLEL NEM ÉRT EGYET, KÉRJÜK, NE HASZNÁLJA A WEBOLDALT, ILLETVE AZ ITT KÖZZÉTETT INFORMÁCIÓKAT ÉS SZOLGÁLTATÁSOKAT.
A weboldalról
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) egyik feladata az európai uniós védjegyek és közösségi formatervezési minták lajstromozási rendszereinek kezelése. E feladat ellátása során az EUIPO adatok küldésére, fogadására és tárolására alkalmas technológiákat igénylő telematikus szolgáltatásokat kínál.
A weboldal általános célja a lajstromhoz és az EUIPO által, az alkalmazandó jogi rendelkezéseknek megfelelően tárolt információkhoz való nyilvános hozzáférés megkönnyítése és elősegítése. A további szolgáltatások lehetővé teszik a felhasználók számára a fájlokba való betekintést, a Hivatallal folytatott kommunikációt, dokumentumok és adatok feltöltését és visszakeresését.Az EUIPO mindent megtesz a weboldal folyamatos elérhetőségének, illetve a szakmai szempontból elvárható gondossággal és jártassággal arányos biztonságának fenntartása érdekében. Mindez ugyanakkor nem garantálható. A weboldalhoz és annak szolgáltatásaihoz való hozzáférés karbantartás vagy új szolgáltatások, illetve funkciók bevezetése miatt akadozhat, felfüggesztésre kerülhet, vagy átmenetileg megszűnhet. A Hivatallal az európai uniós védjegyhez (EUTM) és a lajstromozott közösségi formatervezési mintához (RCD) kapcsolódó eljárások keretében folytatott kommunikáció biztosítása érdekében a Hivatal ügyvezető igazgatójának az elektronikus úton történő kommunikációról szóló, 2020. november 3-i EX-20-9. sz. határozatának 6. cikke értelmében a Hivatal kommunikációs tartalékmegoldást irányoz elő általában a weboldal, és különösen az eSearch (User Area) hibás működése esetére.
Vonatkozó feltételek
Az EUIPO weboldalának (továbbiakban: „a weboldal“) bármely részéhez, illetve a weboldalon közzétett bármely dokumentumhoz, anyaghoz vagy egyéb információhoz, például adatokhoz, szövegekhez, képekhez és hangmintákhoz (továbbiakban: „információk“), valamint a weboldalon kínált bármely szolgáltatáshoz (továbbiakban: „szolgáltatások“) való hozzáférés, illetve azok felhasználása tekintetében ezek az általános felhasználási feltételek (továbbiakban: „általános feltételek“) az irányadók; és az ilyen hozzáférés vagy felhasználás az általános feltételek felhasználó általi elfogadásának minősül.
Az egyes szolgáltatásokra vagy a weboldal adott részeire külön feltételek vonatkozhatnak, amelyeket az érintett szolgáltatások vagy részek tekintetében külön ismertetnek. Ilyen esetekben, ha az általános feltételek másképp rendelkeznek, akkor ezek az egyedi feltételek az irányadóak e szolgáltatások vagy részek tekintetében.
Az EUIPO fenntartja a jogot az általános feltételek és a weboldalra vonatkozó egyedi feltételek tetszőleges időpontban történő módosítására, a módosított feltételek weboldalon történő közzététele mellett. E módosítások a közzétételük időpontjában lépnek hatályba.
Jogosultság
Az EUIPO a tagállami hivatalok európai uniós hálózatán, illetve az Unión kívüli főbb szellemi tulajdoni hivatalok hálózatán belül működik, amelyek közös célja a védjegyek és a formatervezési minták lajstromozására vonatkozó információk egyetlen hozzáférési pontban történő összegyűjtése. Ezért előfordulhat, hogy az EUIPO által kínált tartalmak adatszolgáltató partnerektől származnak, és/vagy harmadik féltől származó jogosultsági információkat tartalmaznak.
A weboldalon közzétett információk szellemi tulajdonjogi vagy iparjogi védelem alatt állhatnak. A weboldalon található információkkal kapcsolatos tulajdonjogok (így a szerzői jogok is) teljes mértékben a tulajdonosukat illetik meg, legyen az az EUIPO, valamelyik adatszolgáltató partner, illetve bármely harmadik fél. A szolgáltatásokhoz történő hozzáférés nem jár a weboldalon a felhasználók rendelkezésére bocsátott információk tulajdonosi jogcímének bármiféle átruházásával. Mindazon jogok, melyekről e dokumentum kifejezetten másképp nem rendelkezik, azok tulajdonosát/tulajdonosait illetik meg.
Használati jog
A weboldalon található információkhoz és szolgáltatásokhoz történő, tájékozódást szolgáló hozzáférést az EUIPO saját hatóköre és célkitűzései alapján, az európai uniós joggal összhangban teszi lehetővé.
Azok a felhasználók, akik tartalmakat töltenek fel, vagy tesznek más módon elérhetővé az EUIPO számára, világviszonylatban érvényes engedéllyel ruházzák fel az EUIPO-t (pl. fordításból, adaptálásából, illetve a szolgáltatások hatékonyabbá tételéhez szükséges bármiféle változtatásból adódó) származtatott művek használatára, befogadására, tárolására, újraalkotására, módosítására és létrehozására, ilyen tartalmak megosztására, közzétételére, nyilvános előadására, bemutatására és terjesztésére, az európai uniós jogszabályok rendelkezéseivel összhangban.
Az információk felhasználása tekintetében az alábbiak irányadók:
A felhasználók jogosultak:
- az információk terjesztésére és reprodukálására, a weboldal forrásként való feltüntetése és az ingyenes felhasználás egyértelmű jelölése mellett;
- adaptációk, fordítások, átültetések, módosítások és az információkon alapuló egyéb származtatott művek létrehozására, amennyiben:
- ésszerű lépések történtek a módosítások megjelölésére és feltüntetésére, illetve annak egyértelmű jelzésére, hogy az eredeti információk módosultak; és
- az információk szerzője és/vagy forrása megjelölésre kerül (aszerint, hogy melyik szerepel a weboldalon), a weboldal forrásként való feltüntetése mellett; és
- az ilyen adaptációk reprodukciójára és terjesztésére vonatkozó jogot a jelen dokumentumban meghatározott feltételekkel megegyező módon kifejezetten biztosították a harmadik fél részére;
- mélyhivatkozási technikák alkalmazására a weboldal kezdőlapján kívüli lapjainak elérésére.
A felhasználók nem jogosultak:
- olyan tevékenységek folytatására, amelyek veszélyeztetik vagy gyengítik az EUIPO hálózati teljesítményét és/vagy biztonságát, különös tekintettel a más felhasználók számítógépét veszélyeztető vírusokat vagy egyéb rosszindulatú kódokat tartalmazó fájlok feltöltésére;
- a soron belüli hivatkozásokhoz és beágyazásokhoz hasonló integrációs technológiák használatára a weboldal és annak információi kapcsán;
- a weboldalon közzétett információk és személyes adatok felhasználására azért, hogy a bejegyzett tulajdonosokkal a védjegyeik hivatalos lajstromozásán kívül bármiféle üzleti, illetve egyéb illegális vagy félrevezető célból kapcsolatba lépjenek.
A szóban forgó engedély nem érvényes azon információk esetében, amelyek – a szerzői jogot leszámítva – érvényes vagy folyamatban levő szellemi tulajdonjog hatálya alatt állnak (pl. védjegyek, formatervezési minták vagy adatbázisjogok). Ilyen esetekben, illetve kereskedelmi célú felhasználás esetében érdemes kifejezett, egyedi engedélyt kérni az érintett jogtulajdonos(ok)tól.
A felhasználók semmilyen körülmények között nem használhatják az EUIPO logóját vagy hivatalos nevét és adatait a Hivatal előzetes hivatalos írásbeli engedélye nélkül az EUIPO-val fennálló kapcsolat, képviselet vagy bármiféle hivatalos vonatkozás kifejezésére.
Az EUIPO adatbázisainak, illetve egyéb tartalmainak nagy terjedelmű kivonatolása bármilyen formában tilos. A felhasználók hivatkozhatnak mélyhivatkozási technikákkal a weboldal egyes lapjaira, ugyanakkor a soron belüli hivatkozásokhoz és beágyazásokhoz hasonló integrációs technológiák alkalmazása nem megengedett.
Felelősségkizáró nyilatkozat
A weboldalon az eRegister funkción keresztül elérhető, és a lajstromozott közösségi formatervezési minták, illetve az európai uniós védjegyek lajstromaira vonatkozó információk lajstrombejegyzéseket képeznek az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14-i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 111. cikkének, illetve a közösségi formatervezési mintáról szóló 6/2002/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 2002. október 21-i 2245/2002/EK bizottsági rendelet 69. cikkének értelmében.
Az adatszolgáltató partnerek által az EUIPO rendelkezésére bocsátott információk eredeti formájukban szerepelnek; a kizárólag tájékoztatás céljából közzétett információkkal kapcsolatban a Hivatal semmiféle garanciát nem vállal. Az adatok és információk pontosságáért és megbízhatóságáért mindennemű felelősség kizárólag az adatszolgáltató partnereket terheli. Ne feledje, hogy az adatszolgáltató partnerektől származó információk nem feltétlenül tükrözik az EUIPO álláspontját.
Az EUIPO arra törekszik, hogy az összes információ naprakész és pontos legyen. Az európai uniós védjegy- és lajstromozott közösségi formatervezési minta-lajstromokban szereplő információk kivételével (amelyek az eRegister-en keresztül hozzáférhetők). Az EUIPO nem vállal semmilyen felelősséget és garanciát a weboldalon elérhető információk pontossága, megfelelősége és teljessége tekintetében, és a jog által lehetővé tett legteljesebb mértékben kifejezetten elhárítja magától a hibák vagy hiányosságok kapcsán felmerülő jogi felelősséget.
Amennyiben a törvényerejű rendeletek vagy a vonatkozó jogszabályok kifejezetten másképp nem rendelkeznek, a weboldalon közzétett információk kizárólag az általános tájékoztatást szolgálják. Ezek az információk semmilyen körülmények között nem képezik szakmai vagy jogi jellegű iránymutatás alapját.
Az EUIPO semmiféle felelősséget nem vállal a weboldalon található információk és szolgáltatások felhasználásából eredő károkért és veszteségekért, beleértve azokat az információkat és szolgáltatásokat is, amelyekre a weboldalon található hivatkozások mutatnak, amelyekért mindennemű felelősség kizárólag az érintett harmadik felet terheli.
Az EUIPO-nak nem áll módjában harmadik fél által benyújtott dokumentumok hitelességét tanúsítani, így az azokban foglalt információkat sem. Kizárólag az Európai Unió Hivatalos Lapjának nyomtatott változatában és az EUIPO Hivatalos Lapjában közzétett szövegek, valamint az eRegister nyilvántartásból származó kivonatok minősülnek hiteles hivatalos dokumentumnak.
Amennyiben a weboldalon közzétett információkkal kapcsolatos hiányosságok vagy hibák a tudomására jutnak, az EUIPO azonnal megpróbálja kijavítani azokat, akár közvetlenül, akár azáltal, hogy erre felkéri az érintett adatszolgáltató partnert vagy harmadik felet.
Kiváltságok és mentességek
Az európai uniós védjegyről szóló (EU) 2017/1001 rendelet 144. cikke értelmében az Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyvet a Hivatalra és személyzetére alkalmazni kell.
Kapcsolat
A weboldallal és az elektronikus üzlettel kapcsolatos konkrét kérdéseit az EUIPO weboldal Kapcsolat részén található címen teheti fel a Hivatal munkatársainak. Minden más ügyben (pl. a védjegyek és az azokra vonatkozó eljárások esetében) kérjük, használja a weboldalon található vonatkozó információkat, illetve a megfelelő adatbázisokat.